Ez valahol nagyon elszomorít. Mert mi a politika lényege? 

Hát ez az! Attól függ, hogy melyik nemzet szerint! Nézzük csak meg angolul a wikipediát:
"Politics is defined as a group of people who are influenced to change laws and other such things to make the world a better place the process by which groups of people make decisions." - Hát szuper, ezt szégyellnem kell?!
Viszont ha a magyar verziót nézzük, érdekes módon megfigyelhetjük, hogy ott pontosan az a rész maradt ki, ami a  politika célja lenne, a hozzáadott érték, a jobbá tétel. Klassz, nem?
"A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat... ...A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja."

Van különbség. És van összefüggés is a hozzáállás és az eredmény között. Ha nem várjuk el ugyanis, hogy olyan célokért tegyenek a politikusaink, amelyet az angol verzió fogalmaz meg, akkor azt a kultúrát támogatjuk, amiben mi magunk csalódtunk. Ha ezt fogadjuk el normálisként, akkor miért lepődünk meg rajta, hogy a politikai pártok saját érdekeiket helyezik előtérbe és nem az országét? Hogy nem tudunk egyetlen hangsúlyos szakpolitikai területen sem hosszú távú tervekben megállapodni. Hogy nem a kompromisszumot, a mindenki számára elfogadható megoldást keressük, és konstruktív javaslatainkkal segítjük elő a lehető leginkább építő döntés meghozását, hanem azt nézzük, hogy hol lehet belekötni a másikba, elgáncsolni. Hátráltatásból szuperek vagyunk.

Nehogy azt higgyük ám, hogy ez csak a politikai életben van így! Na nem! Nézzünk körül:  a vár az építőelemeiből áll össze, a hétköznapokban pont olyan emberek vesznek körül minket az utcákon, szorgoskodnak körülöttünk a munkahelyünkön vagy saját otthonunkban, akik nem képesek konstruktív módon segíteni a döntéshozást, nem képesek a pozitívumot meglátni, és még büszkék is rá, hogy milyen ügyesek a negatívumok meglátásában. Ezzel két dologhoz segítenek minket hozzá: görcs lesz a gyomrunkban, és megállunk abban a folyamatban, amit addig tettünk. Talán éppen ideje észrevenni, hogy ez nem természetes így. Ha pl. valaki nekem azt mondja, hogy amit csinálok az mekkora egy trutyi, akkor illedelmesen megkérdezem, hogy mit tud javasolni a hiba kiküszöbölésére, és ha ne adj Isten azt mondja, hogy nincsen ötlete, akkor elmagyarázom neki, hogy nekem viszont az alternatívák nélküli kritikus megjegyzés nem feltétlenül építő, és legyen szíves, ha azt akarja, hogy az adott dolog ne egy trutyi legyen, akkor tegyen hozzá, ne pedig elvegyen belőle. Ezt a kultúrát szerintem ugyanúgy meg lehetne valósítani a családi és baráti körünkben, mint formálisan a munkahelyen és a politikai életben. Jogunk van elvárni a konstruktív közreműködést, és csak rajtunk áll, hogy mi magunk alkalmazzuk-e azt.

Azt meg, ha én a várat szeretném szolgálni, nem akarom szégyellni.