Mondjuk azt sokan, hogy jön egy nagy szörny és bekebelezi a Földet. Ja nem, csak a magyarokat és először csak a gyerekeket. Vagy mégsem? De még mielőtt belelovallnánk ebbe magunkat, érdemes lenne megnézni, hogy az a hatalmas nagy ellenvéleményáradat, ami megtámadta az országot a digitális táblákkal kapcsolatban, mégis honnan ered? Tartok tőle, hogy nem a Kárpátokon túlról, hanem inkább az üveghegyen innen, ahol a kúrta farkú malac túr - ugyanis a legveszélyesebb fegyverként bevetett vádak a tábla ellen sokszor nem a valóság talaján nevelkedtek. Miért?

Mert az első és egyik legfontosabb elem, amit sokan nem tudnak az, hogy a digitális táblákat Európai uniós pályázati forrásokból fogják felszerelni, vagyis most még van egy kiírás arra vonatkozólag, hogy az iskolák informatikai rendszerét fejlesztendő, az EU támogatást nyújt, ugyanakkor ha ezt a lehetőséget most nem használjuk ki, legközelebb csak 2013-ban adódik erre alkalom. Tehát meg van kötve az állam keze abban, hogy mire költheti a felvehető összeget, ami kb. 40 milliárdra tehető. Tehát a kérdés nem az, hogy ha már van pénzünk mire költsük (bár már ezen gondolkozni is egy egészen kellemes probléma lenne), hanem az, hogy: kell a magyar iskolák informatikai rendszerét fejleszteni, - az egyébként szintén esedékes iskola-felújítások mellett - vagy nem kell (ez meg egy jóval egyértelműbb).

Sokan támadásaikat arra alapozzák, hogy miközben lesz tábla, mállik a vakolat és különben sincs se kréta, se zsebkendő. Bizonyára nekik újdonság lesz, hogy a kormány a második Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT II) keretében 150 milliárd forintot fog költeni iskola-felújításokra, úgy mint új táblák, vakolat, világítás, kréta, stb. Az ilyen intézményi felújítások a Regionális Operatív Programok alá tartoznak, ami annyit jelent, hogy a régiók, önkormányzatok felelnek ezek megvalósulásáért (csak úgy, mint az esetleges iskola-összevonásokért). Ehhez képest az „intelligens iskola” program, aminek része a digitális táblák beszerelése, mindössze ugye 40 milliárdból fog megvalósulni (a szükséges eszközök, szoftverek, a beszerelés és a tanárok képzése is), és ez, az előbbivel szemben a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) része. Összegezve az eddigieket, elmondhatjuk, hogy az az összeg, ami rendelkezésünkre áll az iskolák infrastruktúrájának javítására, nem használható fel sem tatarozásra, sem mázsányi kréták felvásárlására, sem pedig az államháztartási hiány csökkentésére, ugyanis a pénzek elköltésére szigorú keretet szabnak a pályázatok. De ez nem is lenne szükséges, hiszen az előbb említett intézményi felújításokra több mint háromszor akkora összeg áll majd az önkormányzatok rendelkezésére, mint amennyi esetlegesen az interaktív táblák beszerelésére! 

Egy másik vád pedagógiai oldalról közelít: mi lesz szegény diákokkal, ha már azt sem kell szemléltetés nélkül elképzelniük, hogy a frontális csapadékképződés hogyan zajlik , az univerzum hogy néz ki és hogyan működik, hogyan zajlanak bizonyos kémiai jelenségek, és még sorolhatnám. Szerintem maximum az lesz szegény gyerekkel, hogy több esélyt kapnak arra, hogy értsék is, értelmesen feldolgozzák, és így meg is tartsák memóriájukban a jelenséget. Azért nagyon fontos, hogy a kettőt ne keverjük össze: ez ugye nem ugyanaz, mint amikor egy mesében a boszorkányt készen kapja a kicsi a többi szereplővel együtt. Ezek olyan tényanyagok, amiket nem lehet csak úgy elképzelgetni, mert amiről nincsen sémánk - mentális reprezentációnk, azt manipulálni, fejben változtatni sem tudjuk. Számos kutatás igazolja, hogy amit szemléletesen ábrázolunk, azt jobban tudjuk kötni ahhoz a belső térképhez, ami fejünkben létezik a világról, és így tovább meg is marad az információ.

Egyébként meg nem kell csodákat várni ettől a táblától, mert nem csodaszerről van szó, nem gyógyítja a rákot, "csupán" egy újabb eszköz a tanár kezében, amit felhasználhat jó esetben arra, hogy kinyissa a világot a gyermek számára, hogy aztán felnőve ő is képes legyen arra, hogy magabiztosan elboldoguljon a média világában és azt saját valós céljainak elérésére használhassa, és tudását gyarapíthassa vele. Azt pedig nem is hangsúlyozom külön, mert magától értetődő, hogy a XXI. században az boldogulhat, aki ezen képességekkel rendelkezik. Ma már aki egy e-mailt nem képes megírni, azt meg mi vagyunk képesek leírni. Nem sok komoly ember rukkol ma már elő egy javaslattal vagy önéletrajzzal kézzel papírra megírva, ugye?

És egy kis kitekintés: Azt sem mondta senki, hogy ez lenne az Egyetlen, Nagy és Magasságos eszköze az iskolarendszernek. Én azon az oldalon vagyok, hogy kell a tábla, és kellenek a szemléletes elemzések, ábrázolások, videók, képek ahhoz, hogy szervezettebb legyen a gyermekek fejében a tudás, ugyanakkor kellenek drámajátékok, kreatív feladatok, együttműködésen alapuló csoportmunka, és még sorolhatnám. De az eszköz nem minden, a tartalmon legalább ekkora hangsúly van! Ránk férne egy nagy revízió a tananyagot és a tantárgyakon belüli számonkérést illetően (is) -főleg most, hogy az érettségi is kompetencia-alapú. A gondolkodás képességét kellene ösztönözni és többek között ennek a képességnek a meglétét kellene számon kérni is, nem pedig 1essel díjazni, ha valakinek egy irodalmi vagy más mű elemzése kapcsán eredeti gondolatok is eszébe jutnak. Ugyanis a világ is változni látszik: nap mint nap lap toppal mászkálunk (vagy fogunk mászkálni éveken belül) mindenhova, az ismeretanyagokat egy-két kattintásra letölthetjük, tehát a használható tudás nem abban rejlik majd, ha megmondjuk hány testvére volt II. Józsefnek (ha az írott szöveget sikerült egyáltalán megértenünk), hanem abban, ha értelmesen szervezni tudjuk az életünket, eligazodunk a média, a gazdaság, a művészet, a jog, az államigazgatási rendszerek világában, képesek vagyunk kezelni a stresszt, megoldani konfliktusainkat, önismeretre és emberismeretre teszünk szert. Mindennek alapja pedig az általános iskolai oktatásban abban rejlene, ha a gyerekek olyan kérdésekre tanulnának meg válaszolni, mint hogy ki vagyok én, milyen is a világ, és hol vagyok én benne. Érdekes, hogy a mai életben ezek tűnnek a legfontosabbnak, és pont ezek maradnak ki az iskolákból?