Nem véletlen, hogy az oktatás jövőbeli reformjáért szeretnék tenni. Azt hiszem, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásán nem kis dolog, talán a legnagyobb: az emberi élet minősége múlik. - Múlik el anélkül, hogy az, aki leélte (vagy azok, akiket hátrahagyott) éreznék jelentőségét. Én speciel nem gondolom, hogy a boldogság lenne az élet értelme, de azt sem, hogy ne lenne az az egyik legfontosabb dolog egy ember életében, hogy képes legyen a boldogságra és a kiegyensúlyozott életre. Ezt azért mondom, mert én úgy képzelem e kettőt, mint a motort, ami generálja az energiát, így visz előre minket és tesz képessé minél több lehetőség kiaknázására és gyorsabb ütemű fejlődésre az által, hogy teljesnek érezzük magunkat. Ezért fontos tehát, hogy ismerjük magunkat: hogy tudjuk, milyen környezet az számunkra, amiben a lehető legtöbbet tudjuk kihozni magunkból, a lehető legtöbbet tudunk tenni és a leginkább fejlődni. Vagyis annál nagyobb pajzsot nem kaphatnának a gyerekek a kezükbe a problémák és a stressz ellen, mint önismeretet és képességeket arra, hogy tegyenek azért, hogy kiegyensúlyozottnak és boldognak érezzék saját magukat. Szerintem az lenne a legnagyobb dolog, ha a 12 iskolában eltöltött év végeredményeképp ezen erőforrásokkal gazdagabban léphetnének ki a jövő letéteményesei az iskolakapukon.
Ezeken a fenti kérdéseken én, a magam szempontjából már kislány korom óta gondolkozom. Mostanában pedig ez a téma már csak azért is merült fel bennem újra, mert az idei nyaram kifejezetten lazára, pihenősre sikerült magamhoz képest, amiről elsőre azt gondoltam, hogy a lehető legjobb táptalaj arra, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabb lehessek. Az elmúlt időszakban sokszor töltöttem az időt csak úgy saját gondolataimmal, könyvekkel, vagy spontán módon alakultak programok és lehetőségek, találkozók régi barátokkal és újakkal, amiket nem is tagadom, élveztem nagyon! Ellenben eközben megerősítettem magam abban, hogy nekem hosszú távon igenis kell az, hogy nap mint nap tehessek (és küzdhessek) célok eléréséért, mert egyszerűen élvezem. Most, hogy kezd beindulni körülöttem újra a körforgás, tele vagyok energiával, és már alig várom, hogy a lovak közé csapjunk. Az pedig jó érzés, hogy tudom, hogy amit teszek, amerre haladok, az valóban az én utam, és nem egy olyan plusz, amit teherként vállaltam magamra, nem olyan, amin azért haladok, hogy megfeleljek valakinek vagy valaminek, hanem azért, mert jól érzem magam, ha teszem. Azt hiszem, jól csinálni valamit csak ilyen érzéssel lehet, hiszen ez az, amire lehet alapozni. Tudom, hogy az a ház, amit erre a talajra kezdek felhúzni, nem fog összedőlni azért, mert nem mértem volna föl előzőleg, hogy a talaj hamis-, ingoványos- vagy instabil-e. Valaki nagy dolgokat csak akkor tud igazán jól ellátni, ha azt önmagáért csinálja és érzi, hogy teljesebb az élete általa.
(Azért azt itt be kell hogy valljam, hogy nem ennyire fekete vagy fehér az én életem sem, és bár döntő jelentőségű, mégsem egyedül a talajon múlik, hogy milyen lesz a ház, amit felhúznak rá. Persze, hogy kell más is: ha nem lennének mellettem azok az emberek, akiknek a társágában saját magam lehetek, akikkel úgy érzem, mindketten feltöltődünk és tele leszünk energiával -mert nem csak egyikünk épül a másik energiája vagy segítsége által-, akkor nem is lehetne bennem ennyi tetterő saját céljaim megvalósítására sem. Nagyon köszönöm nekik! )
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.