Tegnap megtört a jég, és teljesült régi vágyam: a Fidelitas oktatási kabinetjének vezetőjével már-már baráti módon elbeszélgettünk egy-egy fagyi mellett közös céljainkról. Bármilyen különleges is volt az a fagylalt, nem az volt a legkülönlegesebb, hanem hogy ezt megtehetjük. Az én régi vágyam egy újfajta politikai kultúra megteremtése: a közös célokban való megegyezés, az emberi hangnem és az együttműködés reménye. Végre!
Ugyan még csak most találkoztunk először, de ha rajtam múlik, biztosan nem utoljára - azt gondolom, háborúban csak vesztesek vannak, márpedig nem ezért vagyunk az úton. Az ország nyerni szeretne már végre: fejlődni és előrejutni. Nem ő tehát az egyetlen, és nem a Fidelitas az egyetlen, akikkel folyamatos jó kapcsolatot szeretnék fenntartani: Tavasszal egy szintén kellemes beszélgetés eredményeképpen ígéretet kaptam az együttműködésre oktatási kérdéseket tekintve legalábbis az IDF-ből is, és további remények fűznek a FIB-hez is. Az X-szel eddig nem sikerül kapcsolatba lépnem, de talán nem rajtuk fog múlni az ötpárti közös megegyezés (és ami késik, nem múlik).
Rajtam sem. Örültem neki, hogy egyet tudunk érteni. Az újfajta politizálásunk lényege, hogy meghatározunk közösen elfogadott hosszú-távú célokat, melyekhez akárki van kormányon, tartjuk magunkat. Azt, hogy ezt a célt milyen eszközökkel tudjuk leghatékonyabban elérni, természetesen szakmai vitákon és kompromisszumokon keresztül meg lehet beszélni. Aztán pedig így vagy úgy, közös nevezőre jutni. Természetesen ehhez nem csak egymás felé, hanem a civil szféra és a szakértők felé is szükséges legalább ennyire nyitottnak lenni. Az, hogy különböző platformokról közelítjük a kérdést nem azért jó, mert egyből tudhatjuk, hogy amit más platform képviselője mond, az csak hülyeség lehet, hanem azért, mert több nézőpontból megközelítve ugyanazt a kérdést más sarkalatos pontokra és hibákra, vagy hiányzó láncszemekre hívhatjuk fel a figyelmet, így a felmerülő hibákra előre felkészülhetünk és kivédhetjük azokat. Ez pedig akkor működik, ha érvelésem döntő részeként nem azt hozom fel, hogy amit nem én mondok, az biztosan sátántól való esztelenség, hanem ha nem értek egyet, meg is tudjam indokolni, hogy a kérdés milyen sarkalatos pontja hova vezethet és ennek kiküszöbölésére milyen alternatívát tudok javasolni. Így a tervezetek folyamatosan tökéletesedhetnek, és nagy valószínűség szerint a legtöbb kérdésben egy olyan megoldás születhet, ami mindenki véleménye szerint a lehetőségekhez képest legközelebb visz a már lefektetett hosszú-távú célok eléréséhez.
Mi tegnap (ízelítőként csak) a következő célokban jutottunk közös álláspontra, melyekről azt gondoljuk, a közoktatás elsődleges feladata kell, hogy legyenek:
1. Az oktatás a lexikai tudás túlhangsúlyozása helyett testileg és lelkileg egészséges emberré nevelje a jövő generációit, domináljon a személyiség- és kompetenciafejlesztés, hogy felnőtt korukra az életben való helytállás szempontjából használható tudást szerezzenek, tudjanak felelősséget vállalni saját életükért (ne egy tedd-ide-tedd-oda-bábu váljon belőlük). Biztosítsuk annak lehetőségét, hogy felnőttként ne csak vezetve legyenek, hanem vezetni is megfelelően tudjanak.
2. Fontos számunkra továbbra is, hogy az iskola segítsen egy pozitív nemzeti identitástudat felépítésében. Az identitás alapvető a stabil személyiség kialakulása szempontjából - akinek a gyökerei hiányoznak, azt az időjárás kénye-kedve szerint ide-oda sodorhatja, ráadásul gyümölcsei sem lesznek túlontúl étvágygerjesztőek.
(E két célt már most is megfogalmazza a NAT, nagy eséllyel lehet tehát ebbe az irányba haladni)
3. A harmadik cél pedig a pedagógusi hivatás presztízsének emelése - hiszen rajtuk múlik a jövő generációinak sorsa. Ha azok, akiknek tehetsége van a gyermekneveléshez más pályát választanak maguknak, és az megy tanárnak, akit az elsőnek megjelölt egyetemi szakokra nem vesznek fel, azzal mindenki rosszul jár: a tanár, mert nem azt csinálja amit igazából szeretne; a diák, mert olyantól tanul, aki benne látja sorsának elromlását, és az országnak, mert egy ilyen rendszer nem tud a legtöbb szempontból egészséges egyéneket felnevelni.
Most, hogy vannak alapvető közös célok, jöhet az eszközök keresése. Mosolygok belül, mert nem én mondtam: "Egyetértek. Először még nem fognak jelentőséget tulajdonítani neki, ha közösen öten kiállunk egy ügy mellett, de a második - harmadik alkalom után már meglátod, felkapják a fejüket, hogy mi van??" - szívemből szólt.
Lelki szemeimmel látom a fejcsóválásokat: túlzottan idealista vagyok. Legyen - mert úgy érzem, van elég erőm, hogy küzdjek is az ideáimért. Fiatal vagyok, nekem ez a dolgom: még megengedhetem magamnak az idealizmusom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.