HTML

Tanulmány sugárút 9.

Elindultam egy úton. Néha rögösnek, néha simának, aszfaltozottnak tűnik. Remélem hogy sugárút ez, remélem hogy a város szíve felé vezet, ahol jelképes táblára nagy betűkkel az van írva: "Gyermekbarát Oktatási Centrum".

Friss topikok

  • priszcilla: Szia! Én úgy emlékszem hogy Rosenbergről ERIC-en találtam anyagot, de mindenképpen online adatbáz... (2009.05.04. 00:46) OTDK dolgozat I.
  • Csavarhúzós: Sőt tanároknál eleve annak tandíjkedvezmény, aki tanárnak is megy, mert sok a "szabad bölcsész", a... (2008.03.06. 00:01) (Kompetencia)fejlesztés a felsőoktatásban
  • Csavarhúzós: Nem csak az omló vakolatról van szó. Az iskolák informatikai felszereltsége többnyire siralmas. És... (2008.02.09. 09:32) Ki mit tud a digitális táblákról?
  • Vörös Erik: és utólag sem lesz gáz? (2008.01.24. 11:37) Nyilatkozat
  • priszcilla: Akkor megint kiderült, hogy a kérdés lényegét tekintve egyet értünk. :) Szerintem is szükség van a... (2007.12.14. 23:16) Lamperth Mónika és az új magyar abszurditás

Linkblog

2007.12.01. 03:16 priszcilla

Egy esendő vallomása...

A színfalak mögött néha nem könnyű. Honnan is kezdjem.... Azt már írtam, hogy az Új Generációs oktatási munkacsoporttal elkezdtük elemezni különböző országok oktatási rendszereit. Végig a fejemben volt, hogy ha már ezt csináljuk, akkor jó lenne eköré egy konferenciát is szervezni - elmondtam az ötletet feljebbvalóknak, és tetszett mindenkinek. Így hát, gondoltam nagy probléma nem lehet belőle, ha elkezdek utánajárni hogy mi mennyibe kerül, milyen helyszínt lehetne rá szervezni, milyen időpontban szabad az épület, ha ez megvan, kérni az engedélyt arra, hogy kivegyük a termet az adott napra, előtte egyeztetni előadókkal, hogy eljönnének-e, kialakítani az egész konferencia programját és a szervezés stratégiáját: mi után mi jön, milyen céllal, milyen határidővel...  Jelenleg az ÚG vezetése - talán mert év vége van - el van foglalva más programok szervezésével, más teendőkkel (vagy ki mivel...), a munkacsoporttagok az ország-elemzéseket csinálják még, így hát a szervezéssel eléggé magamra maradtam. Nem mondom, hogy nagyon egyszerű ez, rengeteget dolgozom. Ez azzal jár, hogy legtöbbször hajnali 3-4ig kell fönn lennem, hogy a feladatokat ellássam, rohangálok, és cipelem magammal a felelősséget... Aztán persze mikor megvalósul, amit megálmodtam, és egy-egy részfeladat végül úgy sikerül, hogy az tetszik mindenkinek, akkor megrángatja a felelősség is a kezem, hogy álljak meg vele, és nézzük meg, milyen klassz lett!


Hát ez lett belőle :) Az én gyerekem! :)


A pártigazgató már egy héttel előbb jelezte, hogy szeretne velem, és a szervező lánnyal beszélni, hogy lássa, hogy halad a konferencia (Szegény, azt hitte, azért mert a lány az ÚG egyetlen fizetett alkalmazottja, és a titulusa a ’szervező’, ez automatikusan vonja azt maga után, hogy segít is nekem a szervezésben. De hát nem. Így is este 10kor jár haza, úgy leterhelik a többiek. Hát én meg nem – de igazából akkor vessek magamra.) Eljön az idő, bemegyünk az irodába. Igazgató úr kérdezi, hogy hogy halad a konferenciaszervezés, mit kell neki elintéznie. Én meg megmutatom az akciótervet a kipipált részfeladatokkal, hogy köszönöm szépen, gyakorlatilag mindent elintéztem menet közben, a helyszíntől a programon át a hirdetésekig már minden lefixálva, majd azon kell gondolkoznunk a maradék két hétben, hogy hogyan díszítsük föl a helyszínt. A vezetőségnek meg csak rá kell bólintani, és akkor küldöm is a visszaigazolásokat a megrendelésről. Jól esett, hogy nagyon mosolygott, látszott, nem szokott hozzá egy fiatal lánytól ehhez. Hát nem is fordult meg a fejében, hogy EGY fiatal lány csinálta ezt. Végig nézett mindkettőnkre, hogy mi (gondolom úgy értette, az egész csapat -?-) mennyire ügyesEK vagyUNK, milyen jól megszervezTÜK és milyen fontos ez a pártnak. Persze senki nem szól semmit. Hogy más miért nem, azt nem tudom, de nem is akarom tudni. (Utólag persze kapom a kolleginától a magyarázatot: tudják azt, hogy ami az ő felelőssége, az mindig rendben van, és ő maradéktalanul ellátja!) Én sem szólok semmit: hogy az oka biztosan megvan, de nekem speciel nem segített. Nem tudtam volna úgy megmondani, hogy az egészet én csináltam, hogy az ne tűnjön iszonyú nagyképűnek, és a másik megalázásának. Ezen ne múljon. Nem vagyok nagyképű. Így hát hallgattam. Ez van. Nem azon múlik, hogy ki mit hisz. De azért nem mondom, hogy felhőtlen jó érzés volt. Főleg az nem, mikor a kisasszony a megbeszélésen még elő is áll azzal csípőből, hogy persze, jövőre meg megszervezZÜK majd más témában, mondjuk: kultúra? Hehh, mintha ehhez az egészhez csak adtam volna egy témát, hogy hm... legyen mondjuk idén az oktatás... Vicces (olyan angolos, fanyar humor). Tudnám még sorolni mi fájt, egyik jobban, mint a másik, de inkább nem teszem. Mindegyik valaki olyantól ered, akinek kellett volna segítenie pozíciójából és feladatköréből kifolyólag, de nem tette. Ezek után viszont még ők lettek mérgesek énrám... Na de persze ez sokszor éppen így szokott lenni.

Ehhez hasonlóak után azért nem mondhatom el magamról, hogy mindig tele vagyok önbizalommal, és fura, de teljesen hülyén éreztem magam másnap, mikor a suliba vittem be a szórólapokat és a HÖK által lepecsételt plakátokat. Hogy jajj, csak meg ne kérdezzék az ismerőseim, hogy mi az az Új Generáció (mert hogy csak a kivételesek tudják azt, ők is csak azért, mert nekik elmondtam :) ), mert még egy bélyeget nem akarok cipelni magamon amiért politikával foglalkozom, mint a gimiben, ahol meg voltam bélyegezve, hogy én hülye vagyok, mert gondolkodni mertem a tanórákon.

Illedelmesen be kell hogy valljam, ilyenek után van úgy, hogy felteszem magamnak a kérdést: Biztos hogy jó helyen járok? Biztos hogy kell ez nekem? De utána persze mindig azt mondom, hogy nekem fontos, hogy tudjam, hogy megpróbáltam, ezért igen, itt van a helyem. Tudtam előre, hogy nehéz lesz, most nem kell ezen meglepődni. Azért jöttem, hogy segítsek, ez a kislánykori álmom, és tartozom annyival magamnak, hogy ne adjam fel - ennél többet ér.

Viszont az ilyenkor esik igazán jól, mikor olyanok, akik szeretnek, bátorítanak. Barátnőim, szüleim mondogatták, hogy milyen nagy dolog az, amit csinálok, higgyem el. És minden elismerésük, nagyon büszkék. De hát ez egy, hiszen ők szeretnek, ezt tudom amúgy is, hálás is vagyok érte. Így igazából ha sokat segített is, ez még nem lendített át a holtponton...

De az már igen, mikor találkoztam még aznap (tegnap) a FIB egyik, talán nem tévedek ha azt mondom, legtapasztaltabb oktatáspolitikusával, hogy meghívjam személyesen is a kerekasztal-beszélgetésre (mert jó, ha előbb megbeszélünk felmerülő kérdéseket, bemutatkozunk, elmondjuk ki kicsoda). Meghatott, hogy milyen önzetlen volt, segített, hogy hogyan lehetne a program a lehető legjobb, és hogy pont ő mondta ugyanazt, amit barátnőim, közeli hozzátartozóim mondtak eddig: hogy milyen jó az, amit teszek, és le a kalappal, hogy ezt így végig tudtam csinálni... Pedig neki aztán nem fűződik ehhez érdeke, nem mondhatta elfogultságból mert ismer. Bevallom hát, hogy nagyon jól esett, visszaadta az edzés közben kissé elfáradt, picit izomlázas hitem. Érdekes, hogy éppen ő, de hát azért nem olyan érthetelen: nem az a lényeg, hogy minden dologban egyet értettünk-e (egyébként a legtöbben mellesleg igen), hanem egymás kölcsönös tisztelete, és annak tiszteletben tartása, hogy képviselhetünk különböző értékeket, és ezek néha teljesen természetes módon egybe is vághatnak, néha pedig szintén teljesen természetes módon különbözhetnek. Az ilyen konstruktív és oldott hangulatú beszélgetések adják vissza a lelkesedésem. Mert azt érzem, ha van még olyan politikus más csapatokban is, akivel egy úton vagyok, akkor ennek az egésznek, amit csinálok, amit szeretnék, van értelme. Akkor mindegy milyen nehéz. Márpedig van: eddig a négy párt ifjúsági tagozatának képviselőivel kivétel nélkül meg tudtam beszélni, hogy működjünk együtt, jöjjenek el a kerekasztal-beszélgetésre. Lehet, hogy mégis nekem van igazam, hogy kitartok az idealizmusom mellett? - Tegnap estére mindenesetre helyreállt a lelki békém. Az ilyen tapasztalatok gazdagítanak. Remélem, nem csak engem!

Azt gondolom, nem az a lényeg, hogy sose fáradjunk el, hullámvölgyei mindenkinek vannak. Az igazán fontos szerintem az, hogy legyen kitartásunk a visszaúthoz a hullámvölgyből, és hogy fel tudjunk állni. Akkor edződünk meg ahhoz, hogy az igazi magasságot majd meg tudjuk mászni! Ha bízunk ebben, bizony találunk olyan útitársakat, akikkel kifejezetten jó haladni ezen az úton :). Köszönöm ezt!

Szólj hozzá!

Címkék: fib új generáció kooperáció hullámvölgy ötpárti fejlődésünk kulcsa


A bejegyzés trackback címe:

https://tanulmanyut.blog.hu/api/trackback/id/tr27248515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása